Bútorok: Mozgatható vagy beépített?
Sokszor nehéz eldönteni mozgatható bútorokra költsünk egy új lakás berendezése, felújítása során, vagy inkább a beépítési lehetőségeket használjuk ki. Bérelt lakás esetén, vagy ha tudjuk, hogy hamarosan költözésre kerülhet a sor, jobban járunk a mozgatható bútorokkal és polcokkal.
Viszont, ha hosszú távra készülünk, jobb, ha a kis zugokat is kihasználó beépített szekrényekkel tervezünk. Árban általánosan a mozgatható bútorok a drágábbak, mivel ott teljes, kész rendszert veszünk, míg a beépítettnél „csak” polcokkal és ajtókkal kell számolni. Természetesen ez alól is vannak kivételek, hiszen mindez anyag- és igényfüggő dolog.
Lényeges tudni, hogy a jól kialakított beépített bútorok növelik a lakás értékét, de sokszor találkoztam már itt is túlzással. Egy előszobai előkelő darab egy millió forintos árát ne higgyük, hogy a lakás eladásakor ki fogja egy vevő fizetni. Ebből is látható, hogy sok esetben nem éri meg egy ilyen szekrénybe való beruházás, hiszen magunkkal vinni úgysem fogjuk tudni.
Ha a mozgatható darabok mellett döntünk, mindig a praktikusság vezessen és csak olyan típusúakat válasszunk, amelyekben ideális helye lesz a dolgainknak. Sok helyen az ilyen bútorok teteje apró-cseprő dolgok nehezen takarítható tárolójává válik. Praktikus megoldás, ha ezeket inkább mutatós dobozokba rejtjük el. Így a bútorok felülete tiszta és rendezett lesz.