Gyermekmedence – hogy a legkisebbek is önfeledten lubickolhassanak

Már egyre több teraszon, kertben használnak a nyári hónapokban medencét, és manapság a különböző méretű és kialakítású medencéknek széles kínálata érhető el. Egy felfújható medence ár-érték arányban kifejezetten előnyös a kisgyerekes családoknak a nyári hőségben a pancsolásra.

Medence, az örök kedvenc

Egy családi ház rengeteg örömmel és persze munkával is jár, ugyanakkor jó lehetőséget biztosít a szabad levegőn való tartózkodásra. A gyerekek számára legalább olyan fontos, hogy biztonságos körülmények között játszanak, ezért a játszótér, és a medence megtervezését érdemes alaposan átgondolni. Ha a gyerekeket kérdezzük, hogy minek örülnének a kertben, szinte biztos, hogy a hinta, a mászóka, és egy medence szerepelne a felsorolásukban. Míg korábban egy átlagos család számára egy normál, értékálló gyermekmedence is nagy beruházásnak számított, addig mára széleskörű kínálat tapasztalható a megfizethető árú kerti medencéknél is.

Milyen szempontok alapján válasszunk medencét?

Azt, hogy kinek melyik típus a legmegfelelőbb, az nagyban függ egyrészt az anyagiaktól, a rendelkezésre álló hely méretétől, a gyerekek létszámától és életkorától, de a várható medence használati szokások is befolyásolják. Az épített falú medencék kialakítása, és fenntartása drága, nagy előnye viszont, hogy építtethetjük lépcsőkkel, ülésekkel, és bármilyen egyedi formát is kialakíttathatunk. A kész medencéket viszont csak össze kell rakni, és a csomag tartalmaz minden szükséges hozzávalót: a fóliát, a tartó vázat, és a fali átvezetőket. Egyes modellekhez hozzá jár a vízforgató is, amely hosszú távon nagyon hasznos, hogy a medence vize folyamatosan kristálytiszta maradjon.

Babáknak bébi pancsoló

Amíg a gyermek pici, addig tökéletesen megfelel a célnak egy bébi pancsoló is, amelyben a baba felügyelet mellett biztonságban tud pancsolni. A medencevíz tisztaságára, a fertőtlenítésre fokozottan kell ügyelni. Mivel a bébik és a gyermekek bőre fokozottabban lehet érzékeny a különféle kémiai anyagokra, így célszerű a kórokozók ellen klórmentes készítményt használni. Az aktív oxigénes szerek előnye, hogy szagtalanok, semmilyen élettani hatása nincs a melléktermékeknek, viszont ugyanolyan hatékonyak a baktériumokkal, a gombákkal és az algákkal szemben.

Medence a nagyobbak számára

A gyerekek gyorsan cseperednek, így a szülők is meglepődve veszik észre, hogy a bébi pancsoló már kicsi, és új megoldáson kezdik el törni a fejüket. Jó, és egyben megfizethető megoldás a fémvázas medence a nagyobbak számára, hiszen egész szezonban felállítva marad, csak télire kell szétszedni és fagymentes helyen tárolni. Nagy előnye, hogy különösebb barkács tudás nélkül bárki fel tudja állítani és beüzemeltetni.

A fémvázas medencék különböző méretben és kialakításban érhetők el. Például egy prémium minőségű nagy ovális medence egy család számára jó beruházás hosszú távon, hiszen erős időtálló inox fémvázzal rendelkezik, a fólia szupererős három rétegű ellenálló anyagból ( 2 réteg PVC, 1 réteg poliészter) készült, és a kedvező ár mellett kapunk hozzá papírbetétes szűrőberendezést és egy biztonsági létrát is.

A beüzemelés előtt mindenképp tanulmányozzuk a gyártó ajánlását az üzemeltetéssel kapcsolatosan, például azt, hogy kimondottan vezetékes vizet ajánlanak-e feltöltésre (és kútvizet nem), illetve a karbantartással (szűrőbetét tisztítással) kapcsolatos tudnivalókat.

Fémvázas medence vs. merevfalú medence

A merevfalú medencéknek az az előnye, hogy a vízével együtt „csak” téliesíteni kell, nem kell ősszel a leszereléssel- majd nyár elején a felállítással bíbelődni. Bár a fémvázassal összehasonlítva a telepítése kicsivel több barkácsolási készséget kíván.

A kiválasztást érdemes alaposan megfontolni, hiszen jó esetben több évig fogjuk a medencét használni. A medence vásárlás esetén kedvező ajánlatokat találhatunk a www.hawaj.hu weboldalon. Nézzük át alaposan, hogy az adott ajánlat milyen tartozékokat tartalmaz, illetve ha olyan fontos tartozékok, mint a medence takaró, vagy az alátétek nem része a csomagnak, akkor azok külön-külön mennyivel emelnék meg a vásárlás költségeit.